Riogatás vagy tájékoztatás?
Sokat tűnödtem azon, hogy írjak-e arról, hogy 15 év után a korábbi melanomám átétet adott, nehogy rigogatásnak tűnjön, mert azt nem szeretném még véletlenül sem. Van-e benne tanulság? Ha igen, mi? Lehet-e erről úgy írni, hogy az ne ijedséget, hanem okulást keltsen.
Leírtam már korábban egyik onkológusom intelmét, úgy emlékszem. De most megismétlem, 2021-ben úgy alakult, hogy hogy csak a a legelső onkológusomhoz tudtam elmenni az esedékes anyajegy vizsgálatra. A vizsálat végén összegezte:
"Minden rendben van, a képalkotó vizsgálatokra elég évente eljárni, de az anyajegy vizsgálatra félévente, mert a melanoma még 30 év után is adhat áttétet."
Ezt hallva álltam ott, mint akit nyakon öntöttek egy vödör forró vízzel, megszólalni se bírtam. Majd a doktornő folyatatta:
"A tapasztalatok azt mutatják, hogy itt legyen minden rendben (és közben mutatott a fejére)."
Az biztos, hogy ott mélyre ült bennem a félelem. Bár próbáltam magam azzal nyugtatni és mondtam is doktornőnek szófogadóan, hogy, én azzal foglalkozom. Elhagytam a rendelőt, de nem bírtam megnyugodni. Minden anyajegyem, amit az ellenőzésen kicsit tovább néztek viszketet (ugye a psziché? :) Nem is vártam ki a félévet a következő ellenőrzésig, amint lehetőségem adódott elmentem a saját orvosomhoz. Aki megszokott kedvességgelés, megértéssel elmagyarázta, hogy az igaz, hogy adhat áttétet később is, de az én melanomám egy nagyon alacson kockázatú elváltozás volt. Ezt tavaly a diganózis feltárásakor is megerősítették, 1-2% esélye volt, hogy áttétet adjon ez a 15 évvel azelőtti melanoma, azt mondtam az nagyon jó, mert akkor ha csak 1-2 % esély lenne a gyógyulásra ebből kiindulva az is elég lehet.
Egyetemen valószínűségszámításból a többi matek félévhez képest egész jó voltam. Viszont úgy tartottam, hogy jó-jó kiszámoljuk, hogy 10,20,60,70 stb. az esélye valaminek, de hogy bekövetkezik vagy sem, az még mindig 50%-50%. Na ugye, hogy igazam volt? Lehet megírom a matek tanszáknek :D
A doktornő szavain sokat tűnődtem , miután megkaptam a diagnózisom tavaly(2026) július elején. Február közepén voltam teljes testtérképes digitális anyajegyszűrésen, a tavasz folyamán a szükséges képalkotó vizsgálatokon, mint hasi, axilláris UH és mellkas röntgen. Minden negatív eredménnyel. Szóval eleget tettem időben a szokásos ellenőrző vizsgálatoknak, kivétel annak, hogy fejben minden legyen rendben, mert az február-márciusban nagyon-nagyon nem volt meg.
Kilátástalannak éreztem mindent, azt éreztem bármit is próbálok másként ugyanaz a kör játszódik újra és újra. Értelmetlennek éltem meg az életem, ugyanakkor retegttem attól, hogy elveszítem.
Mikor megkaptam a diagnózist az borzasztó volt, este közel 10 óra és a fiatal sebész orvos úgy közölte velem, mint aki már tudja, kegyetlen érzés. Szerencsére a Tesómat még fel tudtam hívni, valakinek el kellett mondanom. Ettől nem lett sokkal jobb, de szükségem volt arra, hogy megosszam egy szerettemmel. Szerencsére volt 2 nagyon kedves szobatársam, nem éreztem magam annyira egyedül. Kaptam egy nyugtatót, ami még szorongatóbb érzést váltott ki. Aztán később elaludtam.
Nem azonnal, de a következő napokban már világos volt, hogy nem tartottam be azt a fontos feladatot, hogy fejben jól kell lenni.
Persze nem direkt nem voltam jól, csak ez nem olyan egyszerű sokszor, mint elmenni vizsgálatra, vagy bekapni egy vitamin és sok zöldséget, gyümölcsöt enni. De jó volt tudni, erőt adott, hogy nem vagyok áldozat és már akkor sokmindent tudtam, hogy másként akarok csinálni a jövőben.
